Le Monde: Magyarország békét akar, és közben militarizálódik
A francia napilap szerint magyarok nem tartják veszedelmesnek Oroszországot. De vajon miért nem?
A francia napilap szerint magyarok nem tartják veszedelmesnek Oroszországot. De vajon miért nem?
Hosszú cikkben indokolták meg, miért döntöttek így.
A budapesti amerikai nagykövet az elejétől fogva az első számú közellenség volt a hatalomközeli sajtó és felelős kormányzati tényezők számára – most maró gúnnyal nyugtázták elutazását. Két és fél évig volt a posztján, ezalatt Orbán Viktor folyamatosan támadta a személyét, tartósan kinyilvánította utálatát vele szemben – foglalja össze az eltelt időszakot Bécsből Jean-Baptiste Chastand, a francia lap közép-európai tudósítója.
A Royal Mail felvásárlásával is jelezte Daniel Kretinsky, az egyik leggazdagabb cseh üzletember, hogy európai szinten is komolyan vehető milliárdos.
Brovdi Róbertnek, aki szerepelt már a hvg.hu hírei között, civilként sok köze nem volt a hadsereghez, de az agresszió után megalapította saját alakulatát, melyből mára már ezred lett.
Ursula von der Leyen bizottsági elnök programja inkább a szélsőjobb követeléseinek felel meg, semmint az Európa-barát erőknek tett ígéreteknek, írja a Le Monde-ban egy párizsi elitegyetem uniós joggal foglalkozó professzora.
Jean-Baptiste Chastand-t, a vezető francia lap közép-európai tudósítóját a korrupcióellenes harcáról ismert Hadházy Ákos parlamenti képviselő vezette körül Felcsúton és a hatvanpusztai Orbán-birtok környékén.
A francia lap szerint miután a magyar vezető éveken át blokkolt és ellenkezett az Európai Tanácsban, most nagy lendülettel beállt a republikánus jelölt mögé. Ez azonban újabb figyelmeztetés az EU-nak, miután még néhány hónapig Orbán tölti be a soros elnöki tisztet.
A francia lap az AfD választási sikere mellett szót ejt arról is, hogy a helyzet másik nagy győztese Sahra Wagenknecht pártja.
Az énekes arról is beszélt, milyen hullámvölgybe jutott az elmúlt években, és hogyan sikerült kimásznia onnan.
A Le Monde hosszú cikket írt Azahriah-ról, aki a lap szerint a miniszterelnök kihívója.
Magyarország aránytalanul fontos tényezőnek tűnik a tengerentúli politikai vitákban, írja a francia lap újságírója.
A kárpátaljai magyarság hálás a magyarországi támogatásért, azonban nem ért egyet abban a kormányfővel, hogy Ukrajna ne csatlakozhasson az Unióhoz, írja a francia lap, amely beszámolójában a helyi politikai és kulturális élet több magyar szereplőjét is megszólaltatja.
Amikor a külügy megtudta, hogy Orbán Viktor kamerák elől bujkáló fiát újságírók több különböző felvételen is beazonosították, a honvédelmi miniszter gyorsan elárulta az Indexnek az információt. Még azelőtt, hogy a Direkt36 kijöhetett volna a sztorival, amelyen hetek óta dolgoztak.
Az uniós politika különböző terepein többféle elképzelés kering arról, hogyan lehetne Orbán Viktort rávenni arra, hogy a februári EU-csúcson ne vétózzon az Ukrajna számára folyósítandó támogatás ügyében, írja a francia lap.
Pierre Buhler, Franciaország volt lengyelországi nagykövete bírálja az Európai Uniót, amiért engedékeny Orbán Viktorral szemben.
Orbán Viktor továbbra is folytatja játszmáját az EU-val, de más országok is bizonytalansági tényezőt jelentenek, írja a francia lap elemzése.
Marine Le Pen azt reméli, hogy a populista pártok növekvő befolyása vonzónak bizonyul még az Európai Néppárt számára is, írja a francia lap.
Az újságíró többekkel beszélt.
A vezető francia lap tudósítója nem sok esélyt ad a tiltakozóknak, miután végigjárta az akkumulátorok előállításában érdekelt magyar településeket. Merthogy a helybéliek hiába féltik a környezetet, itt Dávid harcol Góliáttal, miután a kormányfő akaratával kerülnek szembe.